A sok lyukkamerás bolondság közben majdnem elfelejtettem, hogy tavaly sokadik X-es, kerek születésnapot ültünk. Kaptam ajándékot, nem is akármit. Ezt ni:
Kattintás után jönnek még képek!
Harminckét éves helyett negyven lettem én, és szerencsére nem is magamat kellett meglepnem ezzel a szépséggel. Igaz, azért nagy meglepetés nem volt, nekem kellett utána járni.
Már nem is tudom melyik fórumon, fotós oldalon futottam bele először a VDS kamerába, de nagyon megtetszett. Aztán meglett a készítő, Vadász Sándor email címe is, majd csak úgy kíváncsiságból megkérdeztem, hogy mennyiért épít egy hasonló csodát. A válasz meglepett, valamiért többre saccoltam. Így elkezdtem gondolkodni, számolni...
Szerencsére a családi tanács érdemeim elismerése mellett megszavazta nekem a kamerát, így már csak a részleteket kellett megbeszélnem a mesterrel. Eleinte a költséghatékonyság jegyében 4x5 incses kamerában gondolkodtam, és nem is akartam cifrázni, megelégedtem volna bármilyen maradékból összeépített géppel is. Alapesetben mindenbe beleszólhat a tulaj, választhat különböző típusú fák közül, a fémrészek lehetnek alumíniumból, rozsdamentes acélból, vagy akár rézből is, és a kihuzat is lehet fekete, piros, vagy amit csak akar a vevő. És persze méretből is többféle van, 4x5, 5x7, 8x10.
Aztán megint gondolkodtam. A 4x5-ös negatívot már nem tudom beszkennelni, a rollfilmes méretnél nagyobb dolog nem fér az Epsonba. Ekkora méretet nagyítani sem tudok, a nagyítógép befogadóképessége is legfeljebb 6x8 centi. Viszont az 5x7 incses méret már talán elég nagy ahhoz, hogy lehessen róla kontaktot készíteni. Szóval rövid sírás után ez lett a befutó méret.
A fával nem volt sok baj, rábíztam magam a mesterre, bár nekem a fekete dió rettentően tetszett, mégis a klasszikus megjelenésű merbau mellett döntöttünk. A fém részek lehettek volna alumíniumból is, de mivel azt terveztem, hogy elég sokat cipelem majd a kamerát, a rozsdamentes acél a plusz tömeg ellenére is jobbnak tűnt. Miután mindent megbeszéltünk, már csak a várakozás maradt. Nem készült el hamar a kamera, de jó volt várni rá. Hetente, kéthetente beszéltünk a mesterrel, így nagyjából képben voltam, hogy hogy áll a folyamat. Néha képeket is kaptam, nagyjából ilyeneket:
Aztán hirtelen elkészült, mehettem érte. Felültem a Szegedre tartó vonatra, és pár óra múlva már egy kávézóban ücsörögve szívtam magamba a citrusillatú viasz illatát. Eleinte csak nézegettem, fogdostam a gépet. Aztán megtanultam hogyan kell kinyitni, becsukni, merre, mennyit lehet mozgatni, dönteni, emelni. Persze objektívem még nem volt hozzá, így kaptam egy profi lyukat. Mármint egy olyan előlapot, amelyben egy vékony rézlemez van, apró, lyukkamerás kép készítésére való lyukkal.
Persze így nem lehet élni, valami objektívet azért csak kell elé szerezni. Kéznél volt a HolgaGon 90 mm-es Angulonja, tettem vele egy próbát. Nem vártam csodát, hiszen közel nem rajzol ekkorát ez a pöttöm objektív - legfeljebb 9x12 centis képmérethez ajánlják - de egy próbát megért. Persze keserves dolog vele fényképezni, mert nem lehet nyitva tartani, csak távkioldóval és B idővel és a 90 milliméter is a váz határait feszegeti. Fizikailag nem lehet közelebb vinni az előlapot a filmhez Mivel még filmem sem volt, 13x18 centis fotópapírra fényképeztem az első képet. Ez az:
A ronda vignettálás ellenére is mókás kép lett, de persze elfogult vagyok, és ez igazából egy szar kép. De akkor is szeretem. Azóta persze sikerült hozzá mókás áron szerezni egy 210-es Rodenstock Sironar N-t, illetve egy zárhibás Schneider Symmar 300/500-as átalakítható lencsét is. A beteg elektronikus zárat a Mágus 5000 forintért hozta vissza az életbe, úgyhogy ez is eléggé megérte. Még úgy is, hogy sajnos a 300-as felállásban nem tudok vele mit csinálni, ugyanis a hátsó tag nem fér bele a kihuzatba. Így csak az első résszel, 500-asként használható. Nagyjából ez a kamera másik vége, ennél nagyobbat, hosszabbat már nem bírna el. Igaz, nincs is rá szükség. Azóta lettek igazi, filmre készült képek is, meg némi upgrade-et is megélt már a kamera, de azt majd később. Addig még pár fénykép a gépről:
Ez pedig egy másik, már próbafilmre készült kép. A dolgo szépséghibája, hogy csak a középső, 6 centi széles csíkot tudtam beszkennelni egyben.