Mióta 2003 januárjában megvettük az első digitális tükörreflexes Canont - a mindössze hat megapixeles D60-as akkor egy kisebb vagyonba került - nem nagyon fényképeztem filmre. Aztán tavaly vettem egy tekercs kisfilmet, kölcsönkértem egy EOS30-as vázat - néhány objektívemet még tudtam is vele használni - aztán elkattintgattam a harminchat kockát. És megtetszett a dolog.
Persze elő is kellett hívni a filmet, amihez én nem nagyon értek. Otthon, két kiskölök mellett reménytelen egy csendes, biztonsággal sötétíthető zugot berendezni, meg a sok vegyszert, kisebb-nagyobb biszbaszokat is tárolni kell valahol.
Szerencsére az analóg filmhívás legendás alakja, Kovács doktor vállalta, hogy látens képeimet láthatóvá teszi, így azóta nála, Közép-Európa legjobb fürdőszoba-laborjában próbálok ezt azt ellesni a varázslatból.
Aztán sajnos vissza kellett adni a gépet, de szöget ütött a fejembe, hogy nekem újra kell filmes gép. Ha pedig már gépet veszek, akkor az csináljon nagy képet, és tudjon mindenféle egyéb csodás dolgot is. És a vállamra telepedett patás, kénköves szagú vörös lény azt súgta a fülembe: Fuji GX680...
