Újabb analóg gépet fogtam munkára. Mivel csak kisfilmes, valamit még ki kellett találni, hogy érdekes is legyen a végeredmény. Így hát befűztem egy tekercs 2006-ban lejárt színes filmet. Fordítva...

Részletek alább:

Egy ideje már szemeztem nagyapám öreg Olympusával, de eddig úgy tűnt, nem igazán működik helyesen. Elméletileg az Olympus Trip 35-ös elem és minden más nélkül tud automata üzemmódban fényképezni. Próbálgattam itthon nyitott hátfallal, sötétben, fényben, de valamiért a blendeállítás nem akart működni. A kétféle zársebességet szépen váltogatta, de a blendét akadozva kezelte. Pontosabban, ha nagyra kellett nyitni, az ment, de ha nagy fényben szűkebbre kellett volna zárni, akkor elakadtak a lamellák. Végül egy nem túl elegáns, de hatékony módszerre jöttem rá, automata állásban fényképezve a kattintás után egyszerűen kézzel lerekeszeltem 22-esre, majd visszatekertem A-állásba. Mivel nyitni remekül tud, így innentől ha nem is gyógyultnak, de mindenesetre működőképesnek ítéltem a szerkezetet. Jöhetett a film.

A jobb felső sarokban a főhős

A redscale nem saját ötlet, már nem emlékszem melyik fórumon, vagy blogon és mikor találtam, de izgalmasnak tűnt. Kovács úrtól szereztem egy szétszedhető filmesdobozt, majd a szintén az ő hűtőjéből előkerült 2006-ban lejárt Fuji filmet a fürdőszobában, az éj leple alatt átfejtettem, hogy háttal előre is be tudjam fűzni a gépbe. (Egyes fényképezőgépekbe a legendárium szerint ehhez hasonló rafinált trükkök nélkül is be lehet fűzni fordítva. Az Olympus nem ilyen...)

Aztán kihasználva a november eleji valószínűtlenül enyhe napot, bringáztam egyet a környéken, és el is lődöztem a képeket. Mivel a fordított befűzésnél a fénynek még a hordozórétegen is át kell vergődni, két blendényi túlexpóra állítottam a gépet. (Vagyis az érzékenységet 100-as helyett 25-ösre állítottam a gép elején.) Igazság szerint a hármat is elbírta volna, de azt már nem tudtam megoldani. Majd legközelebb 200-as filmmel bohóckodom.

Pár óra alatt el is ment a tekercs, amit gyorsan elő is szerettem volna hívatni, így betértem a közeli pláza Kodak laborjába. Az ott dolgozó hölgy úgy nézett rám, mintha a Marsról jöttem volna, de kedvesen előásta a fényzáró dobozkáját, beletette a masinát és pár perc gyötrődés után kiszabadította belőle a filmet. A művelet azért volt ilyen macerás, mert nem voltam benne biztos, hogy Kovács úr évtizedes filmesdoboza fényzáró-e, így jobb a békesség alapon sötétben vettük ki a tekercset. (Én is vaksötétben, tapogatózva töltöttem be a gépbe.)

Mivel manapság a kutya nem hívat filmet, nagyjából 20 perc alatt kész is volt az egész. Egy darabig a kisasszony szörnyedve nézte a negatívot, hogy ez mitől lett ilyen, aztán elárultam neki, hogy ez nem véletlen ám, majd megfenyegettem, hogy még jövök ide hasonló beteg dolgokkal, és elköszöntem.

Itthon aztán gyorsan beszkenneltem pár kockát - elnézést a buzis keretért, ígérem, idővel majd leszokom róla - ezek lettek. Kicsit sötétek, és az évtizedes filmtartó csinos csíkokat szántott a filmre, de sebaj. 

Na, vajon hány lamellából áll az Olympus blendéje? :)

Téli pihenőre készül

Ha bárkit érdekel, hogy miért is lesz ilyen a fordítva befűzött film, akkor azt is megéneklem idővel...