Már jópár tekercs film előhívásán túlestem, és itthon felmerült az igény, hogy legyen végre valami igazi, kézzelfogható látszatja is a Kovácsúrnál ellógott időnek. Így hát lett...

 A választás egy nem túl érdekes, de emlékezetes képre esett, amelyet mocskos hidegben, a somoskői bazaltömléshez közel készítettem. Ma már tudom, mit kellett volna másként csinálni, majd legközelebb jobb lesz. (De aki próbált már jeges domboldalban, rettenetes fagyban, két nem túl lelkes kiskölökkel, és egy "eztfényképezdle" felkiáltásokkal kommunikáló feleséggel elmélyedni egy fa fényképezésében, az remélem megért. :))

Szóval a negatív megvan. Papírnak egy réges-régen lejárt, Forte baritpapírt választottunk, abból a máig érintetlen csomagolású pakkból, amit Vonós Tata hagyományozott rám, valamikor a nyár elején. A próbacsíkok után lett egy tesztpéldány, majd rövid matekóra után nekiláttunk a manuális Photoshop-nak, és itt-ott kicsit világosítottunk a következő képen. Jót tett neki, hogy a bal- és jobb alsó sarokban világosabb lett, a fatörzs pedig sötétebb.

Majd az alaposan lecsepegtetett, és gumi ablaklehúzóval leszárított nagyítás enyves papírszalaggal rögzítve egy üveglapra került, majd a cserépkályha tetejére. Másnapra szépen megszáradt, így nekiláttunk bekeretezni. Illetve végül csak a paszpartuzásig jutottunk - igazi, ferdén vágott belső élekkel, háhá - keret egyelőre nem kell neki. Nem kevés időt csesztünk el vele, meg persze nem lett minden tökéletes, de nagy élmény, hogy az exponálástól, a falra kerülésig minden igazi sufnimunka. Semmi gyári megoldás.

Bár most már látom, nem rossz az, ha van színválaszték. Például más színű paszpartuban jobban mutatna a meleg árnyalatú, csodálatos felületű Forte papír. Sebaj, ez még csak a kezdet...